500 g liszt
250 g vaj
2,5 dl langyos tej
50 g cukor
2,5 dkg élesztő
só
1 db tojás sárgája
vaníliarúd kikapart belseje
50 g cukor
2,5 dkg élesztő
só
1 db tojás sárgája
vaníliarúd kikapart belseje
A 250 g vajból, 100 g lisztből vajalapot gyúrok, éppen csak simára dolgozom a liszttel. Ne olvasszuk meg a vajat és ne is habosítsuk ki.. Leveszem a 20 %-át, azaz 70 grammot és félreteszem. A többi vajból négyzet alakot formázok, és hűtőbe teszem kb. félórára.
A dagasztótálban elkeverem az élesztőt a tejjel, a cukorral, a tojássárgájával és a vaníliával. Majd a 400 g liszttel, a vajjal és a sóval simára gyúrom a tésztát. Gömböt formázok a tésztából, egy keresztet vágok a tetejébe és letakarva pihen 20 percet, majd jön a hajtogatás. A tészta közepét kissé vastagabbra hagyom, négy irányban pedig nyújtom a tésztát, mint egy kis virágot. Középre teszem a megdermedt vajalapot, és becsomagolom a tésztába.Itt arra kell vigyázni, hogy a vaj teljesen el legyen takarva. Széltében nyújtom a tésztát, igyekezzünk sarkosan. vigyázzunk arra, hogy a vajas rész, ne legyen se túl kemény, se túl lágy, legideálisabb, ha mindkét rész azonos szilárdságú. Nyújtásnál arra kell nagyon odafigyelni, hogy ha letapad, lisztezzük alá, én szinte folyamatosan mozgatom a tésztát, ha letapad, nagyon nehéz megmenteni, mert kiszakad, kifolyik belőle a vaj, stb. Most a tésztát „szimplán” kell behajtanunk. Ez azt jelenti, hogy a hosszanti irányban kinyújtott tésztát három egyenlő részre jelölöm, és két oldalról hajtom egymásra. Az így kapott három réteget elforgatom 90 fokban és ismét nyújtom hosszanti irányban. Most „duplán” kell behajtogatnunk, ez azt jelenti, hogy a tésztát jelöljük négy egyenlő részre, majd a két végét hajtsuk be a középvonalig, ezután még egyszer hajtsuk félbe. Ismét elfordítom 90 fokban a tésztát, majd hűtőben 20 percig pihen. A hűtőből kivéve ismét nyújtás következik, de most csak egy szimpla hajtás, újra forgassuk el a tésztát 90 fokban, és újabb 20 percet pihentessük. Ha megvagyok a hajtogatásokkal, akkor egy nagy lappá nyújtom, melyet vízszintesen középen elvágok. Ezekből kell szabályos háromszögeket vágni, melyeket a széles oldalról a csúcs irányába tekerek fel.
Egy tojást összekeverek egy ek hideg vízzel, és óvatosan megkenem a tetejüket. Tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire úgy, hogy legyen helyük nőni a tepsiben.
Hagyom kelni kb. addig, míg a süti fel nem melegszik.
210 fokon 20 percig sülnek. Előtte vízzel szoktam spriccelni.
